Igenbazmegderékkatona!
Évekkel ezelőtt egyszer együtt is szolgáltam a katonaságnál egy magándetektívvel, akit Stendlernek hívtak. Ennek olyan dudoros feje volt, hogy az őrmesterünk mindig azt mondta, hogy ő már sok dudoros katonafejét látott a tizenkét évi szolgálata alatt, de ilyen dudort még álmában se tudott volna elképzelni. “Ide hallgasson, Stendler, mondta neki mindig, ha az idén nem volna hadgyakorlat, a maga dudoros feje nem is felelne meg a katonaságnak, de így legalább a maga dudorja után fogja belőni magát a tüzérség, majd ha kimegyünk a terepre, és nem lesz jobb iránypont.” És nagyon kitolt ezzel a Stendlerrel. Néha masírozás közben előre küldte vagy ötszáz lépésre, aztán kiadta a parancsot: “Direktion dudoros fej.