Elmondok magának valamit, ami nagyon jól illik a mostani helyzetre, azzal a különbséggel, hogy akkor igazi háború helyett csak hadgyakorlat volt, és ugyanolyan nagy volt a pánik, mint máma, mert nem lehetett tudni, hogy mikor rukkolunk ki a kaszárnyából. Velem szolgált egy pořiči ember, Šic nevezetű, nagyon derék ember, de vallásos és borzasztó gyáva. Ez azt képzelte, hogy a hadgyakorlat valami szörnyű dolog, hogy olyankor az emberek felfordulnak a szomjúságtól, és a szanitécek úgy szedik össze őket menetelés közben, mint a lehullott gyümölcsöt. Ezért teleitta magát, hogy tartson a készlet, és amikor kirukkoltunk a hadgyakorlatra a kaszárnyából, és megérkeztünk Mníšekbe, azt mondta: “Fiúk, én ezt nem fogom kibírni, engem csak maga az Úristen menthet meg.” Aztán elérkeztünk Hořovicébe, és ott két nap pihenőt kaptunk, mert valami tévedés volt, és olyan gyorsan mentünk előre, hogy a többi regimenttel együtt, amik a két szárnyunkon jöttek, elfogtuk volna az egész ellenséges tábort, ami nagy botrány lett volna, mert úgy volt, hogy a mi hadtestünknek össze kell szarni magát, és az ellenségnek kell győzni, mert az ellenségnél volt valami nyamvadt főherceg. És elmondom, hogy mit csinált ez a Šic: Amikor lágereztünk, fogta magát, és bement vásárolni egy faluba Hořovice mellett, és délfelé jött vissza a lágerbe. Nagy hőség volt, a Šic még el is volt ázva egy kicsit, és egyszerre csak meglátott az úton egy oszlopot, az oszlopon egy kis szekrény volt, és abban üveg alatt egy egészen picike kis szobor Nepomuki Szent Jánosról. Erre ő imádkozni kezdett Szent János előtt, és azt mondta neki: “Ugye meleged van, szeretnél inni egy kicsit. Itt vagy kitéve a napra, biztos folyton izzadsz.” Aztán megkotyogtatta a kulacsát, húzott egyet belőle, és azt mondta: “Neked is hagytam egy kortyot, Nepomuki.” De megijedt, lenyelte az egészet, és a Szent Jánosnak nem maradt semmi. “Jézus Mária - mondja -, Nepomuki Szent János, ezt meg kell hogy bocsássad nekem, én majd kárpótollak téged, magammal viszlek a lágerbe, és olyan derekasan megitatlak, hogy nem bírsz majd megállni a lábadon.” És a kedves Šic úgy megsajnálta Nepomuki Szent Jánost, hogy betörte az üveget, kihúzta a Szent szobrát, bedugta a zubbonyába, és magával vitte a lágerbe. Aztán a Nepomuki Szent János vele aludt a szalmán, masírozáskor a Šic magával vitte a bornyújában, és nagy szerencséje volt a kártyában. Ahol lágereztünk, ott nyert, aztán Práchen vidékére mentünk, Drahenicében ültünk egy darabig, és ő mindent elvesztett az utolsó fillérig. Amikor reggel kirukkoltunk, az úton egy körtefán ott lógott a Nepomuki Szent János felakasztva.