Igenbazmegderékkatona!
Egyszer Vysočanyból villamoson mentem Prágába, és Libeňben felszállt hozzánk egy Novotný nevű úr. Mihelyt ráismertem, mindjárt odamentem hozzá a peronon, és beszélgetni kezdtem vele, hogy mi mind a ketten dražoviak vagyunk. De ő rám ordított, hogy ne molesztáljam, mert ő nem ismer engem. Én elkezdtem magyarázni neki, hogy emlékezzen csak vissza, én sokat jártam hozzá kisfiú koromban a mamával, akit Antóniának hívtak, a papát Prokopnak hívták, és kasznár volt. De még akkor sem akart tudni arról, hogy ismerjük egymást. Aztán elmondtam neki még apróbb részleteket is, hogy Dražovban két Novotný volt, a Tonda meg a Josef. Hogy ő ez a Josef, és nekem megírták róla Dražovból, hogy agyonlőtte a feleségét, mert az asszony murizott vele, amikor ivott. Erre ő felemelte a kezét, én elugrottam, és ő betörte az ablakot az elülső peronon, azt a nagyot a vezető előtt. Így aztán leszállítottak és bekísértek bennünket, és a rendőrségen kiderült, hogy azért volt olyan érzékeny, mert egyáltalában nem Josef Novotnýnak hívták, hanem Eduard Doubravának, és az amerikai Montgomeryből való volt, és ide látogatóba jött a rokonaihoz, akiktől a családja származott.