A mi főnökünk, Kokoška úr, borzasztó vallásos ember volt, és egyszer azt olvasta, hogy Szent Pelegrinus megsegített valami felpuffadt jószágot. Ezért a Kokoška úr valahol Smíchovban képeket nyomattatott Szent Pelegrinusról és az Emauzi-kolostorban beszenteltette ezeket kétszáz forintért. Aztán minden csomag tehénfűszerhez hozzácsomagoltunk egy ilyen képet. Ezt a fűszert meleg vízben felkavarták a teheneknek, sajtárból megitatták velük, és közben felolvastak a jószágnak egy Szent Pelegrinushoz intézett imácskát, amit Tauchen úr, a mi segédünk írt. Tudniillik, amikor ki voltak nyomtatva ezek a Szent Pelegrinus képek, a másik oldalára még oda kellett nyomtatni valami imácskát. Így aztán este az öreg Kokoška behívatta a Tauchen urat, és azt mondta neki, hogy reggelig írjon valami imácskát arra a képre és arra a fűszerre, és amikor a Kokoška úr tíz órakor bejön a boltba, már készen kell lenni az egésznek, hogy mindjárt a nyomdába mehessen, mert a tehenek már várják azt az imácskát. Vagy-vagy. Ha szépen megírja, egy forint üti a markát, ha pedig nem, akkor két hétre fel van mondva neki. A Tauchen úr egész éjszaka izzadt, és reggel egészen kialvatlanul jött boltot nyitni, és még semmi se volt neki megírva. Sőt még azt is elfelejtette, hogy hogy hívják azt a tehénfűszeres szentet. Aztán a szolgánk, a Ferdinand húzta ki a pácból. Ez mindenhez értett. Amikor kamillateát szárítottunk a padláson, mindig belemászott, lehúzta cipőjét, és megtanított bennünket, hogy így elmúlik a lábizzadás. Vagy galambokat fogott a padláson, ki tudta nyitni a pénzesfiókot, és még megtanított bennünket más svindlikre is, amiket az árukkal lehetett csinálni. Énnekem mint inasnak olyan patikám volt otthon, amit a boltból vittem haza, amilyen az Irgalmasoknak se volt. Nahát, ez a Ferdinand kisegítette a Tauchen urat; csak annyit mondott: “Adja csak ide, Tauchen úr, hadd nézzem meg”, és a Tauchen úr mindjárt hozatott neki egy sört. És még meg se hozták a sört, amikor a Ferdinánd már kész is volt a felével, és fel is olvasta:

Mennyből hozok boldog hírt,
orvosságot, csodaírt.
Tehén, borjú, minden marha,
lehet akármilyen fajta,
a Kokoška-féle portól
megszabadul minden kórtól…

Aztán, amikor megitta a sört, és húzott egy jót a tinktúra amarából is, már nagyon gyorsan ment neki, és egy pillanat alatt gyönyörű szépen be is fejezte:

Hallgassatok Szent Pelegrin szavára,
egy csomagnak csak két forint az ára.
Szent Pelegrin, barmainknak őre,
tekints le a hálás legelőre.
A sok gazda dicshimnuszt zeng teneked,
Szent Pelegrin, óvj meg minden tehenet…

Aztán, amikor megjött a Kokoška úr, a Tauchen úr bement vele az irodába, és amikor kijött, megmutatott nekünk két forintot, nem pedig egyet, ahogy a főnök ígérte, és felesbe osztozni akart rajta a Ferdinand úrral. De a Ferdinandot, amikor azt a két forintot meglátta, egyszerre csak megszállta a mammon. Azt mondja, nem, vagy dupla, vagy semmi. Így aztán a Tauchen úr nem adott neki semmit, és megtartotta magának azt a két forintot, engem kivitt a raktárba, adott nekem egy pofont, és azt mondta, hogy ilyen pofonokból még százat fogok kapni, ha el merem mondani valahol, hogy azt nem ő költötte és írta, és ha a Ferdinand panaszkodni menne az öreghez, azt kell mondjam, hogy a Ferdinand szolga egy hazug. Erre meg is kellett esküdjek neki, valami dragon-ecetes demizson előtt. És a mi bolti szolgánk elhatározta, hogy megbosszulja magát ezen a tehénfűszeren. Mi ezt nagy ládákban kevertük a padláson, ő pedig amennyi egérpiszkot csak össze tudott seperni, mind odahozta, és belekeverte. Aztán lócitromot gyűjtött az utcán, otthon megszárította, egy fűszeres mozsárban porrátörte, és ezt is beledobálta a Szent Pelegrinus képével ellátott tehénfűszerbe. És még ez se volt neki elég. Belepisált ezekbe a ládákba, belekakált és úgy összekavarta, hogy olyan lett, mint a korpakása…