Egyszer évekkel ezelőtt volt Prágában egy Mestek nevű ember, és ez felfedezett egy tengeri sellőt, és Vinohradyban mutogatta a Havlíček úton egy spanyolfal mögött. A spanyolfalon volt egy lyuk, és mindenki láthatott a félhomályban egy egészen közönséges kanapét, és azon egy žižkovi nő hentergett. A lába be volt neki csavarva valami zöld hálóba, ez kellett hogy a farkat ábrázolja, a haja zöldre volt festve, és a kezén kesztyű volt, azon meg uszonyok pappendekliből, szintén zöld színben, a gerincére pedig valami kormánylapát volt ráerősítve spárgával. Tizenhat éven aluliaknak nem volt szabad oda benézni, és aki tizenhat éven fölül volt, és lefizette a beléptidíjat, mind nagyon élvezte, hogy ennek a sellőnek milyen nagy a feneke, és hogy rá van írva: A viszontlátásra! Ellenben a melle, az nem ért semmit. Lelógott neki egészen a köldökéig, mint egy repedt sarkú utcalánynak. Este hétkor aztán ez a Mestek becsukta a panorámát, és azt mondta: “Sellőkém, hazamehet”, a nő átöltözött, és este tízkor már mindenki láthatta, hogy ott járkál a Tábori utcán, és feltűnés nélkül megszólít minden urat, akivel találkozik: “Szép fiú, gyere velem biciklizni.” De nem volt neki bárcája, és így a Drašner úr egy razziában elfogta még egypár ilyen lepkével együtt, és a Mestek becsukhatta a boltot.