Ez a kölcsönös párosítás különben is nagyon érdekes dolog - jegyezte meg Švejk. - Prágában van egy néger pincér, Krisztiánnak hívják, az apja abesszin király volt, és a Štvanice-szigeten, a vurstliban mutogatta magát. Itt aztán beleszeretett egy tanítónő, aki verseket írt a “Lada” című gyerekújságba valami pásztorokról meg erdei patakokról, és elment vele egy szállodába, és bujálkodott vele, ahogy a szentírásban mondják, és borzasztóan meg volt lepve, amikor egy teljesen fehér kisfia született. Jó, de két hét múlva barnulni kezdett a fiú. Egyre csak barnult, és egy hónap múlva már kezdett feketülni. Fél év múlva már olyan fekete volt, mint a papája, az az abesszin király. A tanítónő elvitte a klinikára, hogy a gyerek bőrbajos, vegyék el neki valahogy a színét, de ott azt mondták, hogy az egy igazi fekete szerecsen bőr, és semmit se lehet csinálni. A tanítónő ebbe belebolondult, irkálni kezdett az újságoknak tanácsért, hogy milyen ellenszer van a négerségre, aztán becsukták a Kateřina utcai őrültekházába, a kis szerecsent pedig betették az árvaházba, és ott borzasztó jól mulattak vele. Aztán kitanulta a pincérséget, és táncolni járt az éjjeli lokálokba. Most pedig cseh mulattok születnek tőle szép számmal, és ezek már nem olyan színesek, mint ő. Egy medikus, aki a “Kehely”-be járt, egyszer elmagyarázta nekünk, hogy azért nem olyan egyszerű a dolog. Egy ilyen keverékből megint csak keverékek születnek, és ezeket már nem lehet megkülönböztetni a fehér emberektől. De egyszerre csak valamelyik nemzedékben felbukkan egy néger. Képzelje el ezt a pechet. Maga elvesz feleségül valami kisasszonyt. Teljesen fehér a bestia, és egyszerre csak egy négert szül magának. És ha kilenc hónappal azelőtt elment maga nélkül a Varietébe valami atlétikai versenyre, ahol egy néger is fellépett, akkor azt hiszem, hogy a maga fejében is elkezdene motoszkálni valami.